Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kommunikáció a szellemekkel

quija.gifA szellemek már a házban vannak! Nagyon sokan félnek a szellemektől. Ez nem csoda, hiszen az ember ösztönösen fél a haláltól, ez ismeretlen terület. Rengeteg városi legenda kering elrontott szellemidézésekről, szellemjárta lakásokról - ezeknek jó, ha egy ezreléke igaz. Mindenki ismeri a régi történetet a két sátánista lányról, akik megidézték a Sátánt, aki megátkozta őket. Jelen cikkemben igyekszem megkapargatni a felszínét a spiritizmusnak, megemlítve néhány módszert a szellemekkel való kommunikációra, továbbá rámutatok a valós veszélyekre. Először lássuk, mi is egy szellem. Amikor az ember meghal, az étertestének egy része azonnal felbomlik, majd az asztrál, és a mentálteste fokozatosan oszlik szét. Az olyan lényt, amely a fizikai testén kívül az összes többivel rendelkezik még, de része a reinkarnációs körforgásnak, szellemnek hívjuk. Léteznek másmilyen szellem-szerű formák, ezeket a megkülönböztethetőség kedvéért asztrállényeknek nevezem. Az elhunyt ember, maximum 60 évig maradhat szellem-formában a fizikai sík közelében, utána reinkarnálódik (végleg felbomlik az asztrál és mentálteste, majd a felsőbb szintek teremtenek neki egy újat). Az átlagos, materialista emberek szellemei a haláltól számított 6-8 hónapig általában nem idézhetők meg, kb. ennyi ideig szokott eltartani, mire elfogadják haláluk tényét (természetesen azok, akik életükben foglalkoztak ilyesmivel, könnyebben fogadják, ők szinte azonnal - 1-2 nap után - idézhetők).

1247043862.jpgMiért idézzünk szellemet? Rengeteg különböző célból tehetjük - tanulás, segélykérés, végülis bármi. Ami viszont kifejezetten ellenjavallt, az a cél nélküli, pusztán önmagunk szórakoztatására történő idézgetés. Gondoljunk úgy a szellemekre, mintha fizikai testben lévő emberek lennének - egyik ismerősünket sem hívogatjuk napjában hatszázszor, csak hogy kitaláltassuk vele a gondolatainak, vagy ostobaságokat kérdezgessünk. Tiszteljük meg őket annyival, hogy velük sem tesszük ezt, hiszen a szellem is csak "ember". Hogyan idézzünk szellemet? Erre az emberek rengeteg trükköt kitaláltak már az idők során. Mindenképpen azzal kezdjünk egy ilyen rítust, hogy energetikailag megtisztítjuk a szobát (pl. Elképzeljük, hogy tiszta fény mossa át, amely minden sötét foltot eltűntet), majd levédjük (pl. Köré képzelünk egy erős, sűrű, csillogó energiahálót, amelyen csak a szólított szellem juthat át, más senki). Ez nem a "gonosz szellemek" ellen szükséges, hanem azon félintelligens lénykezdemények miatt, akik megérzik az energia jelenlétét, azonnal odagyűlnek, és próbálják magukba szívni. Nem rosszindulatúak, csak tudatlanok, és krónikus energiahiányban szenvednek. Ezeket egy egyszerű energiaháló távol tudja tartani. Ezek után válasszunk ki egy nekünk tetsző módszert, amellyel a szellemet fizikai formában érzékelhetővé tudjuk tenni. Fontos a hangulat megteremtése: gyújtsunk gyertyát, füstölőt, sötétítsük el a szobát. Vallásos emberek imádkozhatnak is.

Az idézés után köszönjük meg a szellemnek, hogy megjelent, és küldjük el. Amennyiben csak a szellemek arcára, kinézetére vagyunk kíváncsiak, a gomolygó füst tökéletesen alkalmas erre - ezt már az ókorban is alkalmazták. Ha azonban információra vágyunk, a lehetőségek széles tárháza áll rendelkezésünkre. Ha egyedül vagyunk, legegyszerűbb az igen-nem jellegű kérdésekre választ kapni. Erre használhatunk például kulcsos könyvet, vagy ingát. Mindkettő nagyon egyszerű - az első esetben szükségünk van egy régi típusú kapukulcsra, némi madzagra, továbbá egy olyan könyvre, melynek szellemisége nem ellenkezik gyökeresen a szellemvilággal (a közismerten materialista Marx egyik könyve miatt egész Európát bejárta egy bizonyos kísértet).

A középkorban természetesen bibliát használtak ehhez, itt is felbukkan a kereszténység által eltorzított babonás hagyomány, de ízlés szerint lehet wicca könyv, vagy akár a Sátáni Biblia Anton LaVeytől, én Anne Rice Lestat, a vámpír című regényével is eredményesen dolgoztam. 955_ouija-468.jpgA könyvet a madzaggal kössük a kulcs közepére, ez utóbbit fogjuk két mutatóujjunk közé, és idézzük meg a szellemet (erősen koncentráljunk a szellemre, és gondolatban hívjuk). Mikor megérkezett, kérdezzük meg, mely irányban forogva mutatja majd a könyv az igent és a nemet, majd tegyük fel kérdéseinket. Ha befejeztük a kommunikációt, köszönjük meg a szellem segítségét, és küldjük el (Hallottam olyan verzióját is ennek a technikának, mikor a könyvet fogják, és a kulcs forog). Másik, hasonló jellegű módszer az inga használata. Inga bármi lehet a cérnára kötött kulcstól kezdve a nyakláncon keresztül a valódi, "professzionális", mustármagokkal töltött ingákig - az alap a fontos - nehezék fonálra kötve. Végezzük el a tisztítást, húzzuk fel a védelmet, majd hívjuk meg a szellemet. Egyeztessük le az irányokat, kezdjük meg a kommunikációt. Az inga előnye, hogy képes irányokat is mutatni, tehát pl. elveszett tárgyak felkutatására is használható. Amennyiben csoportos szeánszot szeretnénk tartani, nagyon látványos az úgynevezett "asztaltáncoltatás". Ehhez szükségünk lesz egy háromlábú asztalra, amelyben lehetőleg semmiféle fémalkatrész nincs, továbbá minimum 6-8 emberre. Üljük körül az asztalt, tegyük kezünket tenyérrel lefelé a lapjára.

22791_rituale_gyertya.jpgTisztítás, védelem és idézés után egyeztessük le, hogy hány kopogás az igen és a nem, kezdődhet a kommunikáció. Ha nagyobb mennyiségű információt szeretnénk kicsikarni egy szellemből, akkor az Ouija-táblát ajánlom mindenkinek. Ez egy olyan tábla, melyre körben felírjuk a betűket, a számokat, továbbá bármely egyéb jelet, amit megfelelőnek tartunk és könnyíti a kommunikációt (pl.: . ; ...; ,; sőt akár :-) ), továbbá egy "igen"-t, egy "nem"-et, és egy kiindulópontot. Tisztítás és védelem után (ezeknek fontosságát nem tudom eléggé kihangsúlyozni) a táblára egy könnyű üvegpoharat teszünk (működik műanyag pohárral is, de nem az igazi...), két oldalról mellé tesszük a kezünket, és beleidézzük a szellemet. Ezután mindenki könnyedén, lazán ráteszi aktív kezének mutatóujját a pohárra, és indulhat a beszélgetés. Lehet, hogy a szellem elsőre kicsit nehezen mozgatja majd, de bele szoktak jönni.

Témához kapcsolódik:

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

nyirszölős

(katalin, 2016.06.18 13:26)

talán beszéljek a szellemel hogy mit akar tölem vagy mi

Re: nyirszölős

(popeyeskij, 2017.05.29 14:21)

Az lenne a legtisztább igen nem szóban kell tévhit. Becsukod a szemed és látnod kell leírva amit kérdezel aztán vársz. Ha nem jön válasz akkor még párszor rápróbál hatsz. Ha akkor sem akkor fordítani kell a dolgon és várd meg hogy ő keressen. Nekem néha vannak ilyen dolgaim hogy megkeresnek vagy rámragadnak a legutóbbi két hete talán már 3 egyik nagyon jó haverom volt de ő csak elköszönt nem is voltam szomorú mikor jött a hír csak mondtam hogy tudom már elköszönt megkönnyebbült és jólérzimagát. (leukémiás volt és örült hogy megszabadult. De volt ismeretlen is nála ez a leírós dolog működött mondjuk nem forgató könyv szerint.
Félálomban voltam és elkezdtem a plafonon zöld nyomtatott betűket látni beszélt hozzám én is hozzá de nem fogtam fel már az agy ki volt kapcsolva úgy hogy egy nagyon mély álomba kerültem ott már egysíkon voltunk tudtunk kommunikálni és mutogatni is tudott képekben beszél. Mikor felébredtem barátnőm halálra volt rémülve azt mondta azt hitte meghalok mert hörögtem és egyéb fura hangokat adtam ki a hátamon fekve.
Ez is 1példa hogy kommunikálnak.
De van hogy érzéssel mondja el te is érzed amit ők csak tudni kell szétválasztani amikor van egy nyomó érzés a trakódon ahol a gerinc becsatlakozik a koponyádhoz egy érzésnél az sansosz hogy nem a sajátod. De beszélhetnek fejedben is akár éber állapotodban is de olyankor inkább csak halandzsa nehéz kivenni mert halk. Így hirtelen ennyit tudok leírni. Remélem haszodraválik valami belőle. Még én is csak tanulom ezeket de amiket írtam működnek. Még,annyit hozzátennék hogy ha beszéltek gyújts gyertyát vagy füstölőt vagy bármit csak köze legyen a tűzhöz kandalló is jó akár, és jobb ha hagyod hogy ő keressen több előnye is van de a legnagyobb talán az hogy akkor 80% hogy tényleg az akinek mondja magát. Ha hívod 10-9szer nem az jön akit várnál. Ha csak nem talál haza akkor meg neki hogy keressen egy fényes alagutat oda ahonnan ebbe a világba jött és ne féljen vissza menni nem eshet baja. Legtöbbször csak ennyi a bajuk. Sok sikert a kommunikációhoz.

nyirszölős

(jánosi katalin, 2016.06.18 13:14)

sziasztok nekem az apám 2010 ben junius 14 hunyt el de én 12 én megálmodtam a halálát és megis halt utánna elkezdtem halani ahogy mondogatja nekem hogy visszajöttem és megérintett aznap este sikoltozva rohantam ki a szobámból másnap elvittek az orvoshoz de nem hittek nekem egy éven átt ataraxot szedtem mert este sosem tudtam aludni de már 2016-ot irunk és a téma még nem mult el gyógyszerrel sem mert még mai napig sem tudok esténként aludni és reggel nem is vagyok fáradt ugy kelek mintha fitt lennénk ijenkor mitt tegyek

Re: nyirszölős

(katalin, 2016.06.18 13:23)

az orvosok szerint hüje vagyok de éreztem a szellemnek a kezét ahogy megérintett templomban viszont nem járok mert nem hiszek istenben csak a csodában és a reményben hiszek megvagyok keresztelve szellemet nem idéztem elő csak valahogy rám ragadt ez a szellem multkor be akartam menni a templomban de valami nem engedett és a fürdő szobámban este lefel kapcsolódik a villany a szerelő ugy tett hogy a villany egéséges és meg halt az anyukám ő mindig bibliát olvasott és hitt istemben de most a bibliát sehol nem találom pedig a szekréyemen volt mit tegyek csináltassak ördög üzést vagy mi

Somoskőújfalu ifjúság út 16.

(Lori, 2015.02.26 14:50)

Ez tényleg igaz,nem egyszer vált be!
De nem ajánlom ,mert baj is lehet ebből!!

varkony

(peti, 2014.01.05 18:54)

en minden el hiszek csak azt nem tudom elhini hogyan marad idezosbol egy ojan dolog hogy ezen avilagon maratd es ha viszakuldom otet esmeg akois velelm maradt mert en mar majd nem minden ejel erzem egy jelen letete