Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ararát

2013.04.07

 

ararat1.jpgAz Ararát égbe törő, hatalmas ormát a XIX. századig senki nem próbálta meghódítani, a szerzetesek hite szerint Isten nem engedi, hogy bárki feljusson a "szent csúcsra", ahol állítólag még mindig ott hevernek Noé bárkájának maradványai….


Az Ararát vakító orma, amelyet szikrázó örök hó borít, úgy tör az ég felé, mint valami ragyogó, ezüst csőrű madár. Az itt élők "a fájdalom hegyé"-nek, törökül Agri Daginak hívják a csúcsot, amely fenségesen emelkedik az Aras folyó völgyének szürke, zord síkja fölé. Az Ararát mégsem megtévesztően szelíd lejtőinek és ragyogó, fehér süvegének köszönheti hírét, hanem a vele kapcsolatos bibliai asszociációknak. Ez az a hegy, amely az özönvíz visszahúzódó áradatából először felbukkant, és ahol Noé biztonságban kiköthette bárkáját.

Az Ararátnak valójában két csúcsa van, egymástól 11 km távolságban, köztük csipkézett gerinccel, a Nagy-Ararát, amely S 165 m-ével Törökország legmagasabb pontja, és a Kis-Ararát, amely 3925 m-re emelkedik a tenger szintje fölé. Mindkettő vulkáni eredetű, bazalt, illetve andezites láva és hamurétegekből áll, noha már egyik csúcson sincs nyoma kráternek. De a lejtőkön még mindig nagy számban vannak kisebb kúpok és repedések, ami általában a vulkáni tevékenységgel hozható kapcsolatba.

Az Ararát magasabban és alacsonyabban fekvő lejtői egyaránt kopárak. Noha 4400 m felett örök hó található, mégis kevés a víz, és a fás növényzetet mindössze néhány nyírfa alkotja, amely itt meg tud élni. Lejjebb, 1500 és 3500 m között már dúsabb a növényzet, és a kurd pásztorok kövér legelőkön terelgetik birkáikat. Más állat nemigen található errefelé, bár a múlt század elején még kétségtelenül nagyobb számban éltek itt más állatfajok. James Morier angol diplomata medvékről, kisebb tigrisekről, hiúzokról és oroszlánokról számolt be. A középkorban talán vadmacska és kígyó is élt még a hegyen, ez táplálhatta a sárkányokról szóló történeteket. Ám a helybeliek kis hóférgekről szóló színes meséjét, mely szerint ezek a lények olyan hidegek, hogy egy nagy tál sörbetet is le lehet velük hűteni, nem sikerült alátámasztani…

A legendák, amelyek az Ararát lejtőin kószáló fantasztikus állatokról szólnak, nyilván megerősítették a hiedelmet, miszerint a csúcsot nem lehet megközelíteni. A rémisztő titokzatosságok meg a hegymászás kockázatai, lavinaveszély, sűrű köd, sziklaomlások vagy az időjárás hirtelen, szeszélyes változásai, miatt az Ararát meghódítására csak 1829-ben került sor, amikor egy 37 éves német professzor, Johann Jacob von Parrot harmadik próbálkozásra feljutott a csúcsra. Teljesítményének emlékére fakeresztet állított fel a hegytetőn. Aztán jöttek mások is, például 1876-ban James Bryce brit politikus és tudós. Amikor a hegy ormáról lepillantott a síkságra, azokra a vidékekre, amelyek felett évszázadokon át cárok, sahok és szultánok uralkodtak, megcsapta a történelem szele, és így kiáltott fel, "Ha valóban ez az a hely, ahol először vetette meg a lábát az ember a lakatlan földön, könnyen elképzelhetjük, hogy az emberek innen, ezekről a szent magasságokról indultak el mindenfelé, hogy benépesítsék a Földet... Csakis egy ilyen fenséges hely lehet a világ közepe…"

Az Ararát misztikus tisztelete a bibliai történeten alapul, Istent felháborította az emberek gonoszsága, és özönvizet bocsátott rájuk. Mindenkit eltörölt a föld színéről, csak az erényes Noét és családját kímélte meg, s minden állatból kettőt-kettőt, egy hímet és egy nőstényt. Mindahányan egy bárkában húzódtak meg, "A bárka pedig a hetedik hónapban, a hónak tizenhetedik napján, megfeneklett az Ararát hegyén" (lMóz 8,4). Amikor a vízözön visszahúzódott, valamennyien elhagyták a bárkát.

A Biblia nem írja, hogy az ősi Ararát földjének melyik hegyén feneklett meg Noé bárkája.

 

A kereszténység születését megelőzően már a mai Törökország keleti felében élő örmények és perzsák hagyománya egyértelműen az Agri Dagit jelöli meg a partraszállás helyeként. Az örmények szerint legelőször ők népesítették be a földet az özönvíz után, a perzsák pedig az emberiség bölcsőjének nevezik az Ararát körüli vidéket.

Már az i. e. V században lejegyezték, hogy látták a bárka maradványait a hegyen, a kaldeus (babilóniai) papok állítólag lekaparták a roncsokról az elszenesedett réteget. A középkori utazók szintén olyan mesékkel álltak elő, hogy a hegyen vannak a bárka maradványai. Maga Bryce is talált valamit, ami esetleg a bárkából maradhatott, "a lávatömbök között egy körülbelül 4 láb hosszú és 5 hüvelyk széles fadarabot, amelyet minden kétséget kizáróan emberi kéz alkotott…"

1916-ban egy orosz pilóta átrepült az Ararát felett és azt jelentette, hogy egy nagy hajó roncsait látja. A II. Miklós cár által a helyszínre küldött expedíció feljegyzéseinek és fényképeinek a bolsevik forradalom idején nyoma veszett…

 

A talált faanyagok tudományos vizsgálata - így a radiokarbon kormeghatározás - azt mutatta ki, hogy egyetlen olyan darab sincs köztük, amelyik Noé idejéből származna. Az egyik elmélet szerint a fadarabok annak a több száz éves kolostornak, egykori zarándokhelynek a maradványai, amelyet az 1840-es földrengés és lavina pusztított el. Egyelőre semmilyen perdöntő tárgyi bizonyítéka sincs annak, hogy Noé bárkája ott volna. Ám az Ararát továbbra is, és mindennek ellenére megigézi azokat, akik saját szemükkel láthatják ragyogó szépségét. James Morier 1818-ban lejegyzett szavai szerint, "Az egész hegy tökéletes ... minden része harmóniában van egymással…"

(Forrás:http://www.erdekessegek.hu/index9_12.htm)  

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.