Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Földönkívüliek

ufo_21_837346_76961.jpgA földönkívüliek nagy titkot rejtenek magukba.Sokan láttak már földönkívülieket,de azok tényleg szürke emberkék?Nem olyan biztos eddig csak ismeretlen járműveket láttak a legtöbben.Az is lehet,hogy egy másik bolygóról jöttek át nézelődni más intelligens lények.Nem csak mi lehetünk az univerzumban.Az emberek évszázadokon át úgy hitték,hogy az istenek az égben lakoznak, s onnan nézik a Földet, sőt néha le is látogatnak ide. Ám az űrkorszak beköszöntével a repülő csészealjakról és földönkívüli kátogatókból egészen másfajta történet rajzolódik ki.Kenneth Arnold amerikai üzletember és pilóta 1947.június 24-én a Washington állambeli Cascade-hegység fölött utazott repülőgépén,amikor megfigyelt néhány nagyon fényes objektumot. Később azt írta róluk, olyanok, mintha repülő csészealjak volnának. Úgy gondolta,ezek a szerkezetek földönkívüli látogatók járművei lehetnek. Nyolc nappal később Grady Barnett mérnök az Új-Mexikó állambeli Roswellnél roncsokra bukkant, s miután  közelebbről szemügyre vette őket, azt állította, hogy valószínűleg az egyik azonosíthatatlan repülő objektum maradványai.Megdöbbenésére a roncsok között több holttestet talált - furcsa, kerek fejű, szőrtelen az embereknél jóval kisebb lények tetemeit -,mindegyikük egyrészes szürke űregyenruhában volt.Az amerikai hadsereg elkerítette a baleset színhelyét, és nem engedte közel a kíváncsi sajtó képviselőit. Ám a hihetetlen történet kiszivárgott, és megkezdődtek a találgatások. Az eset a világ minden részén felcsigázta az emberek képzeletét. Lehetséges volna, hogy ezek földönkívüli űrhajósok, és egy távoli bolygóról érkeztek, hogy meglátogassák a Földet? Hamarosan elárasztották a világot az ufómegfigyelésekről szóló beszámolók.geuu_03_img0643.jpgÖt esztendővel később 1952. november 20-án George Adamski, egy kaliforniai gyorsétterem felszolgálója, barátaival a Mojave-sivatagba kirándult. Beszámolója szerint: ,,Magasan repült az égen hangtalanul egy hatalmas, szivar alakú, ezüstös űrhajó, szárnyai vagy más tartozékai nem voltak."Barátait hátrahagyva Adamski nekivágott a sivatagnak, ahol - elmondása szerint - megpillantott egy lényt, aki egy repülő csészealjnak tűnő objektum mellett állt. Az illető körülbelül 1,5 méter magas volt, sötét arcú, magas homlokú, kiugró arccsontú;szeme nyugodt, szürkészöld, kissé ferde.
 Adamski szerint a lény is ránézett és különös párbeszédbe elegyedett vele. Kézjelekkel és telepátiával próbálta megértetni magát, és fölfedte előtte, hogy a Vénusz bolygóról érkezett, mert attól fél, hogy az atomfegyverek elpusztítják a Földet.
 Az űrlény nem mutatott hajlandóságot arra, hogy belülről is megmutassa  járművét. Később azonban Adamski azt állította, hogy több más alkalommal is találkozott űrlényekkel, fölszállhatott űrhajójukra, majd elvitték őt a Vénuszra, a Marsra, és a Holdra is. Adamski meséjét, képtelensége ellenére - tudjuk például,hogy a Vénuszon nincs földiekhez hasonló élet -, nagyon sokan fenntartás nélkül elhitték. 
 Az elveszett idő

Négy hónappal később a kaliforniai Tujanga-kanyon vidékén két asszony hajnali 2 órakor arra ébredt, hogy éles fénysugár világít a szemükbe. Amikor legközelebb a faliórára néztek, az már hajnali 4 óra 20 percet mutatott.
 Több mint 20 évvel az eset után az egyik asszony elmondta, hogy karcsú,árnyszerű lények fölvették egy UFO fedélzetére,ahol orvosi vizsgálatnak  vetették alá, majd hazaszállították. Minthogy a beszámoló jóval az esemény időpontja után hangzott el, sokan biztosak voltak abban, hogy a történet puszta kitaláció, s a hölgy képzeletét az évek során napvilágot látott hasonló történetek bolygatták meg. 

boas2.jpg
Hihetetlen történet
 
Az egyik legrészletesebb jelentés  egy 23 éves brazil farmertől, Antonio Villas Boastól származik. Elmondása szerint az 1957.október 16-ára virradó éjszaka éppen traktorát vezette, amikor hirtelen erős fénysugár vakította el. A traktor motorja leállt, és nem tudta újra beindítani. Villas Boas pánikba esett, kiugrott a járművéből és megpróbált elmenekülni a közeledő fényforrás elől, az ufó legénysége azonban elfogta.
Elmondása szerint a földönkívüliek 1,5 méter magasak lehettek, vastag, szürke anyagból készült, testhez tapadó ruhát viseltek, a fejüket sisak fedte, ebből a hónaljuk alatt átvezetve egy cső futott le a hátukon. Villas Boas az arcukból csupán halványkék szemüket tudta megfigyelni.
A farmert fölvitték az űrhajóra, ahol le kellett vetkőznie, majd vért vettek tőle. Az idegenek - a brazil férfi elmondása szerint - megpróbáltak beszélgetni vele se nem túl tiszta, se nem túl zavaros, hosszabb-rövidebb vakkanásokkal és horkantásokkal, olykor egyszerre több különböző hangon. Azután körülbelül fél órára meztelenül magára hagyták, majd elé vezettek egy ugyancsak ruhátlan nőt, aki a farmer leírása szerint ,,A leggyönyörűbb volt,akit valaha láttam". Miután szeretkeztek, visszaadták a farmernek a ruháit és körbevezették a járműben. Megpróbált ellopni a felszerelésből egy kis darabot bizonyítékként, de a földönkívüliek megakadályozták. Amikor végül elhagyta az űrhajót, észrevette, hogy több mint négy óra telt el.

Kapcsolódó témák:

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

White Product

(whiteproduct, 2018.04.06 19:19)


Below you’ll find some of the most effective wrinkle serum/cream formulations on the market today, in our opinion.
Collamask searched at the best price in all stores Amazon.
Cosmetic Collagen Facial Mask Sheet 15pcs - Collagen Essence by MJ CARE.
Beauty > Skin Care > Face > Treatments & Masks > Masks.
MJCARE NEW Essence Facial Mask - Collagen Essence 15 Pcs,MJ CARE essence mask is specially formulated cosmetics to penetrate active ingredients into the skin,It will make your skin look younger, moisterized, elastic, bright and relieve you from stress,Power relaxation skin with Moisturing treatment,For ALL SKIN TYPES AND FOUR SEASON MJ CARE Essence mask contribute to elastic and hydrated skin and maintenance thereof with around 20 natural extracts of essential amino acids and minerals. whiteproduct.com
Возможно ли купить Collamask в аптеках Германии? К сожалению — нет. Производитель не сотрудничает с аптечными сетями, поскольку конечная сумма покупки будет намного выше чем вы ее закажите через Интернет.
Как вы знаете сумма покупки складывается из прозводственной цены, логистики, накрутки сети аптек и т.д. В данном случае вы покупаете продукт напрямую и уменьшаете расходы в несколько раз.
Крем-маска Collamask — развод и обман. [url=http://whiteproduct.com/bulgarian]http://whiteproduct.com/bulgarian[/url] Ivonne White

10.10

(krisztián, 2013.11.10 03:14)

Azért én várom 08.24-et,mert november 10-dike van 2013+amúgy nagyon király az oldal