Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Atlantisz

375px-atlantis_map_1882_crop.jpgAtlantisz (ókori görög: Ἀτλαντὶς νῆσος, „Atlasz szigete”) a neve annak a legendás szigetnek, illetve kontinensnek, amely Platón szerint egy természeti katasztrófa következtében süllyedt el.

Platónnál

Platón (i. e. 427–i. e. 347), a híres ógörög filozófus Timaiosz és Kritiász című dialógusaiban meglehetős részletességgel szól Atlantisz szigetéről, amely állítólag Héraklész oszlopaitól nyugatra feküdt, amely a Gibraltári-szorossal azonos. Leírása szerint Atlantisz nagyobb volt, mint Kis-Ázsia és Líbia együttvéve. Hatalmas királyság volt, fejlett civilizációval és ideális politikai berendezkedéssel, amelyet Platón perzsa mintára képzelt el.

Platón Atlantiszt Poszeidón birodalmaként írja le, aki a halandó Klétó-val szerelembe esett (egy kettejük tiszteletére emelt atlantiszi templomot is megemlít), elsőszülött fiuk, Atlasz pedig megörökölte a birodalmat, és ez az öröklődés sokáig így folytatódott. Ír egy orichalcum nevű legendás fémről, a „tűz fényé”-nek nevezte, melyet már Platón idejében is csak hírből ismertek, pedig Atlantisz idejében az arany mellett a legértékesebb anyagnak számított. Pontosan nem tudjuk, mi lehetett ez, mai értelemben a sárgarézre használják a szót, ám a görög kifejezés etimológiájából kiindulva helytállóbb a hegyi réz vagy hegyi fém kifejezés, egyesek szerint az arany, a cink, a réz és a bronz valamiféle ötvözetéről lehet szó. Tehát vagy olyan fémről van szó, amelyet ismerünk, de a görögök előttünk ismeretlen jelentésű szóval jelölték, vagy valamilyen ötvözetről, melynek pontos összetétele ismeretlen.

Platón a történetet a szigetről Szolóntól ismerte, aki i. e. 560-ban tett egyiptomi utazásakor Szaisz város papjaitól hallott a feljegyzések szerint előtte 9000 évvel történt hanyatlásról. A forrás szerint 6000 sztadion távolságban feküdt Egyiptomtól ez a hatalmas sziget, és hirtelen pusztult el: „…egy súlyos nap és éjjel […] a tengerbe merülve eltűnt.” A legenda szerint a mohóvá és agresszívvá vált birodalmat az istenek (egész pontosan Zeusz) parancsára öntötte el a tenger, Platón műve azonban ezen a ponton megszakad.

Atlantisz, mint politikai utópia

Platón egy politikai utópiát írt le, amelyhez Atlantisz szigetét csak ürügyül használta fel, és semmi sem indokolja, hogy az általa leírt hely a valóságban is létezett. Platón az általa elképzelt birodalmat csak kitalált emberekkel és kitalált helyszínekkel alkothatta meg: utópiáját ugyan az eszményi állam szervezetéről írta, de ennek ideális működéséhez fel kellett tennie, hogy az atlantiszi emberek különleges erkölcsi érzékkel rendelkeznek: az ideális állam csak ideális emberekkel működhet.[1]

A platóni dialógus szerint a történetet Kritiász mesélte el, úgy ahogyan Szolóntól hagyományozódott. Nem szabad elfelejteni, hogy Szolón halála és Platón születése között 131 év telt el. Ezért folyamodik története előadása előtt Kritiász Mnémoszynéhez. A történet a homéroszi eposzokhoz hasonló módon tárgyalja Atlantiszt.

Viták Atlantisz létezéséről

A vita már Platón életében elkezdődött; saját tanítványa, az ókor leghíresebb tudósa, Arisztotelész szállt vele szembe.

1926-ban a francia K. Gatefosset és C. Rou 1700 tételből álló bibliográfiát tett közzé Atlantiszról. Számítások szerint 1975-ben az e híres legendának szentelt cikkek és könyvek korántsem teljes jegyzéke úgy 7000 tételből állt.

Az Atlantiszról könyvet író számos szerző a következő feltételezéseket állította fel:

1. Mindaz, amit Platón Atlantiszról mondott, színtiszta igazság. Atlantisz – mint neve is mutatja – az Atlanti-óceánban feküdt.[2]
2. Atlantisz korántsem legenda, kétségtelenül létezett. A kérdés az, hogy hol? A változatok száma akkora, hogy egy tudós még a 19. században meglehetős rosszmájúsággal jegyezte meg: az Atlantiszról szóló mendemondák az emberi butaság egyfajta katalógusává állnak össze.
3. Az Atlantisz-legenda tipikus kompiláció, amelynek alapját különböző korokból és különböző népek történetéből származó mítoszok és esetleg bizonyos történelmi tények képezik.
4. Az elpusztult földrészről szóló egész elbeszélés az elejétől a végéig kitaláció. Érdekes keret csupán, amelyet Platón saját társadalmi-politikai eszméinek kifejtéséhez használt föl. Ha Platón, Morus Tamáshoz hasonlóan Utópiának, vagyis „nem létező helynek” nevezte volna el szigetét, nagy szolgálatot tett volna az utókornak.
5. A Platón által említett rejtélyes sziget talán csak afféle központ lehetett, hiszen az atlantisziak tudásukat tekintve valószínűleg az egész bolygót uralták.

Atlantisz létezését máig sem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani.

Az Atlantisz-történet egyetlen forrása a görög filozófus, Platón dialógusai, a Timaiosz és a Kritiasz az i. e. 4. század első feléből. A történet hihetősége két alapvető kérdésen múlik: az első, hogy Platón nem egyszerűen kitalálta-e; a második, hogy az athéni tudós, Szolón több nemzedékkel korábban nem maga szőtt-e egy mesét a szaiszi egyiptomi papokról, akik nagy valószínűséggel a történet forrásai lehettek valamikor az i. e. 6. század elején.

Úgy tűnik, hogy az egyiptomi papok valóban több ezer évre visszamenőleg őriztek feljegyzéseket. A görög történész, Hérodotosz, rengeteg információt gyűjtött a papoktól, mikor odalátogatott az i. e. 5. század közepén. Az általa közölt információk jó része ellenőrizhető. Neki mutattak egy papiruszt „háromszáz és harminc” egyiptomi uralkodó egymást követő listájával (Hérodotosz: Történelem II. 100.). Óvatosságra int: „Mindazok, akik úgy gondolják, hogy az egyiptomiak meséi hihetőek, nyugodtan fogadják el őket történelemnek.” (II. 122.)

A Kréta-elmélet

Szolón idejére a földközi-tengeri tengerjárók ismerték a Vörös-tengeren túli távoli partokat keleten és Héraklész oszlopait nyugaton. Mégsem feltétlenül szükséges ilyen messze keresni Atlantiszt. Az egyiptomiak számára, akik a bronzkori világ összeomlása miatt évszázadokig elszigeteltségben éltek, az i. e. 6. században Kréta szigete titokzatos föld volt, amely valaha csodálatos civilizációnak adott otthont. A kataklizmát követően minden kapcsolat megszakadhatott, amelyet a sötétség korának élhettek meg.

Ma sokan, akik elfogadják Platón történetét, a minószi Kréta civilizációjában vélik fölfedezni Atlantiszt, és pusztulásának időpontját a Théra i. e. második évezred közepén történt vulkánkitörésére teszik. A Kréta–Szantorin, azaz a kükladikus kultúra Atlantisz-azonosságát egyre többen fogadják el, régész körökben már csaknem konszenzusnak tekinthető.

Atlantisz a modern tudományok szerint

A régészek egy része a Földközi-tenger medencéjében keresi Atlantiszt, és ezek nagyobb része Szantorini vagy Kréta szigeteit tekinti a legvalószínűbb jelöltnek. A radiokarbonos kormeghatározás vizsgálatok szerint mindkét égei civilizációt a Théra nevű vulkán i.e. 1627 – 1600 közöttre datált kitörése[3] pusztította el. Figyelemre méltó, hogy Szolón korától 900 évre és Kréta Egyiptomtól 600 sztadionnyira fekszik. Ezek az adatok éppen tizedannyiak, mint Platón eredeti adatai. Ma már nem deríthető ki, hogy a szaiszi papok informálták félre Szolónt, Szolón adta tovább tévesen Platónnak, vagy Platón ferdített az adatokon, vagy ami talán a legegyszerűbb magyarázat ebben az esetben, az egyiptomi források számadatait olvasták helytelenül.

Lukács Béla fizikus, a Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet tudományos tanácsadója szerint Platónnak az Atlantiszról szóló beszámolója többé-kevésbé egy mítoszon alapul; a geológusok szerint viszont egy kontinens elsüllyedhet ugyan, de ahhoz százmillió év kell, és nem tízezer, még kevésbé egyetlen éjszaka. De mivel Platón elég pontosan megmondja, Atlantisz mikor süllyedt el: 9000 évvel őelőtte, azaz Krisztus előtt 9500-ban, a jégkorszakot lezáró globális éghajlatváltozásról lehetett szó, amikor az Európa szélén (Anglia, Észak-Németország és Skandinávia között) fekvő részeket, ahol a korhoz képest viszonylag magas szintű civilizáció élt, elöntötte a víz.[4]

Más kutatók szerint Atlantisz az Atlanti-óceán mélyén keresendő. Nem tudjuk mekkora lehetett Atlantisz, de Spanyolország déli részén [5] [6] és az óceán mélyén többfelé találták egy eltűnt civilizáció nyomait, így a Karib térségben többfelé, a Bimini szigeteknél [7] , Mexikó, Belize, Kuba partjainál és az Andros szigetnél is víz alatti építményekre leltek. [8] A kérdés ezek esetében csak az, hogy miképp szerezhetett volna ezekről tudomást az ókori Egyiptom papsága. Ugyanakkor ezen elméletek hívei önkényesen, a saját elképzelésüknek megfelelően szelektálnak a rendelkezésre álló adatokban: Platón Atlantiszának létét elfogadják, de az Atlantiszra vonatkozó lényeges adatokat nem. Az ősforrás adatainak teljes figyelmen kívül hagyása azonban már magának Atlantisznak a létét is megkérdőjelezi.

Atlantisz és Lemuria létezésének kérdése geológiai és állatföldrajzi szemmel nézve

Számos „parairodalmi” írás állít olyan lehetőségeket Atlantisz helyére vonatkozóan, amik természettudományos nézőpontból erősen megkérdőjelezhetők. Az egyik ilyen állítás, hogy egy Lemúria nevű elsüllyedt kontinens létezett az észak-atlanti hátság és a Kanári-szigetek környezetében vagy Madagaszkár és az Indopacifikus régió között.

Tudjuk, hogy paleomágnesességen alapuló földtörténeti kontinensrekonstrukciók szerint a kontinentális földkéreg megsemmisülése ritka esemény. A kontinensvándorlási „geoszinklinális elmélet” ugyan állította, hogy a kontinentális kérgek megsüllyedésre volnának képesek, ezt azonban a Wegener-féle kontinensvándorlási elmélet kifejlesztésekor elvetették, mint elméleti lehetőséget. Ennek ellenére a kontinentális kérgek a tektonika szerint is változtathatják vertikális elhelyezkedésüket, ugyanakkor nem semmisülnek meg. Az Atlanti-hátság – ahova sokan Atlantiszt elhelyezik képzeletben –, valójában egy olyan zóna, ahol az új kéreganyag a felszínre emelkedik és óceáni kéreg keletkezik.

Esetenként egy-egy ilyen tenger alatti vulkán eléri a tenger szintjét vagy meg is haladja azt, de jelentősebb vízszintes kiterjedéseket nem érnek el általában (kivétel: Izland, ahol egy „forró pont” feletti mélyebb eredetű feláramlás épít pajzsvulkánokat). Nincs hiányzó kéregdarab sem, ami elveszett volna, mivel a Pangea jól rekonstruálható az érintett zónában 200 millió évre visszamenőleg. Másrészt nincsen ezen a területen más, csak óceáni kéreg. Nem valószínű, hogy egy fejlett technikai civilizáció létrejöhetett volna néhány kis, geológiailag fiatal és nagyon aktív szigeten.

A másik teória szerint[forrás?] az Indiai óceánban lett volna egy nagyobb földdarab. A „Lemúria” elnevezést az indopacifikus régióban élő félmajmokról kapta, mivel azt feltételezték, hogy ezek a „megsemmisült” földrészen keltek volna át. A valóság az, hogy ezek az állatok az egykor sokkal nagyobb kiterjedésű trópusi éghajlati övnek a maradványterületein, már a harmadkor közepén egymástó elszakadt maradványfajok, amik azóta is önállóan fejlődtek a területen. Másrészt, ha Indiától délre lett volna ilyen hipotetikus kontinens, akkor nehezen lenne érthető, hogy India miért illeszkedik jól az Antarktikához és a déli-Pangea más részeihez, ahonnan levált és ahonnan nem hiányzik kontinentális kéregdarab.

 Kapcsolódó témák:

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.